Hiányzás igazolása
2009 szeptember 13. | Szerző: rzso
Sziasztok!
Elmaradtam … elmaradtam… tudom…
A saját életem küzdelmeit magamnak kell megvívnom, ezt semmiképp nem akarom rátok terhelni – még információ szinten sem.
Ezekről tehát itt ezen a fórumon nem írok – elvből, hisz van elég hír és olvasnivaló, ami lehúz – már aki ezeket nézi, hallgatja, olvassa.
A szép gondolatokért jöttem, maradnék is e mellett, még ha oly ritkán is jut energiám mostanában ide bejegyzést írni.
Ma viszont olvastam egy találó idézetet, ami tökéletesen megmagyarázza hosszas távollétem okát:
“Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról hogy megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben.”
Nos, szeretettel közlöm veletek, hogy jelenleg épp tánctanfolyamon vagyok!
Tehát hivatalosan ez így néz ki:
Igazolás
Alulírott nyilatkozom, hogy rzso nevű blogger tánctanfolyamon való részvétel miatt a blog területéről igazoltan hiányzik.
Az Élet
Hattyúk tava – különleges előadásban
2009 augusztus 2. | Szerző: rzso
Már írtam róla, hogy gyerekkoromban zenei tagozatra jártam, 5 évig tanultam hegedülni. Aztán nyolcadikos koromban megmakacsoltam magam és nem akartam folytatni.
Nagyon serdültem, éppen szerelmes voltam, és anyukám is akkor költözött el tőlünk. Gondolom, ez elég volt nekem ahhoz, hogy defektet kapjak.
Sokat jártunk a többi gyerekkel, az iskolával a Zeneakadémiára, az Operába, az Erkel Színházba.
Nagyon szerettem a komoly zenét is, minden alkalom egy élmény volt.
Nagy örömömre szolgált, amikor legkisebb lányom teljesen beleolvadt úgy 6 éves korában a Diótörőbe, és a Muzsika hangja c. darabra háromszor kellett elvinnem.
Mai napig is szeretek majdnem minden stílusú zenét (néhány azért kilőve, pl a jazz, és a heavy metal – ha ugyan ez utóbbi a zene kategóriájába tartozik…)
De mindent összevetve: ezt a különleges előadást azt hiszem, nem nagyon lehetne felülmúlni!
Szeretettel ajánlom megtekintésre:
http://www.sonnyradio.com/swanlake_0001.swf
A Hattyúk tava – balett úgy koreografálva, ahogy korábban nem hiszem, hogy láthattuk volna.
A monitor előtt tapsolni támad kedve az embernek, elsőként a békák, majd a hattyúk tánca láttán.
Mi dolgunk a Világon?
2009 július 17. | Szerző: rzso
Ezeket a sorokat Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel című könyvében olvastam: „Nem az a dolgunk ezen a világon, hogy elsajátítsunk bizonyos leckéket? Nem. Akkor hát micsoda? Felidézni és újra megteremteni azt, Aki Vagy. Már számtalanszor elmondtam. De nem hiszel Nekem. Ám így kell lennie. Mert az az igazság, hogy ha nem teremted meg magadat annak, Aki Vagy, akkor nem is lehetsz az. Na jó, most belezavartál. Térjünk vissza egy kicsit az iskolához. Minden tanító azt hajtogatja, hogy az élet bizony iskola. Őszintén megdöbbentett, hogy Te viszont tagadod ezt. Akkor mész iskolába, ha tudni akarsz valamit, amit egyébként nem tudsz. Ha át akarod élni, meg akarod tapasztalni a meglévő tudásodat, akkor nyilván nem az iskolába mész. Az élet (ahogy te nevezed) az a lehetőség, hogy tapasztalati úton is megismerd, hogy megéld, amit elméletileg már tudsz. Ehhez semmit nem kell tanulnod. Egyszerűen emlékezned kell mindarra, amit már tudsz, azután pedig cselekedned. Az a gyanúm, hogy nem egészen értem. Akkor kezdjük az elején. A lélek – a te lelked is – mindent tud, amit tudni kell és tudni lehet. Semmi nincs rejtve előtte, semmi sem ismeretlen számára. Ám nem elegendő a tudás. A lélek a megtapasztalásra törekszik. Hiába tudod magadról, hogy nagylelkű vagy, ha nem teszel semmi olyasmit, amivel kinyilvánítod a nagylelkűségedet, akkor csak a nagylelkűség puszta fogalmába kapaszkodhatsz. Ismerheted magad kedvesnek, ám ha ténylegesen nem vagy kedves valakihez, akkor ez csak egy önmagadról alkotott elképzelés marad. Arra vágyakozik a lelked, hogy az önmagáról alkotott legnagyszerűbb elképzelést a legnagyszerűbb tapasztalattá változtassa. Míg a fogalom nem válik tapasztalattá, addig mindez csak elmélkedés.”
Hogy jön létre egy paradigma?
2009 július 5. | Szerző: rzso
Tudósok összehoztak 5 majmot egy ketrecben, középen lerögzítettek egy létrát és annak tetejére banánokat tettek.
Minden alkalommal, amikor egy majom a létrára mászott, a tudósok a többi majmot hideg vízzel spriccelték le.
Egy idő múlva elkezdték elverni a majmok azt, aki közülük a létrára kezdett mászni.
Nem tartott sokáig, hogy a majmok közül már egyetlen majom sem mert a létrára mászni, lett légyen bármilyen nagy is a kísértés.
Akkor egy majmot kicseréltek a tudósok.
Az új majom természetesen rögtön észrevette a banánokat és felmászott a létrán.
Rögtön össze is verték a többiek.
Miután párszor összeverték, az új tag is megtanulta, hogy ne másszon a létrára, bár nem tudta, hogy miért.
Egy második majmot is kicseréltek, őt is lerángatták a létráról és megverték.
Az előzőleg lecserélt majom is verte a többiekkel együtt.
Apránként mind az öt majmot lecserélték és mindegyikkel ugyanaz történt.
Végül volt öt majom a ketrecben, akik mindenkit összevertek, aki a létrára próbált mászni, noha egyiküket sem spriccelték le soha.
… fent pedig megrohadtak a banánok.
Ha meg tudnánk kérdezni a majmokat, hogy miért verik meg , aki a létrára mászik, fogadok, ilyesmi lenne a válasz: „Fogalmam sincs!” „Itt így szokás.”
Nem ismerős?
Talán másban is felmerül a kérdés, miért teszünk valamit mindig egyféle módon, noha léteznek más, sokkal jobb megoldások is.
Idézetek
2009 július 2. | Szerző: rzso
Gonda István és Illés Csilla
A szépség szimfóniája
című albumából
Ha a nő önmagában a nőiséget tartja legfőbb kincsének, akkor a férfi teremtőereje eget-földet képes lesz megmozgatni, és az egész társadalom fejlődésnek indul.
Mindaz, amit egy nő nem old meg az édesapjával, visszaköszön a férjéhez való viszonyát illetően a házasságában
Az édesapjával való esetleges konfliktusait egy nő egy nívós férj szolgálata által válthatja meg.
Egy nő akkor menekül a külvilágba férfias tennivalókért, ha nem leli örömét abban, ami nemi szerepéből adódóan neki rendeltetett.
A lelkileg összekapcsolódott férfinak és nőnek szükségtelen cukrászdákat látogatnia. Akinek édes a másik, az nem kíván se süteményt, se csokoládét.
Ha egy nő színvonalas férfit szeretne bevonzani életébe, előbb neki kell áldoznia a nőiség oltárán. Minden olyan gondolat, érzés vagy tevékenység, amely őt maszkulinabbá teszi, csökkenti a belépésre váró férfi szellemi nívóját. Ám ha a nő átadja magát ártatlan, természetes szépségének, a férfi erőteljes és határozott lesz. Így egészítik ki egymást.
Minden házasságban az összekapcsolódás pillanatától a férfi fejlettsége kezdi meghatározni a nő további szépségét.
Egy Élet a kezedben
2009 június 29. | Szerző: rzso
Sajnos, nem ismerem a forrását, én is úgy kaptam.
De megszívlelendő…
Ha a gyerekek kritizálva élnek,
Megtanulják, milyen megbélyegzettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek,
Megtanulnak veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek,
Megtanulnak szégyenlősnek lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek,
Megtanulnak bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek,
Megtanulnak türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek,
Megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyerekek megdicsérve élnek,
Megtanulják megbecsülve érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek,
Megtanulják az igazságot.
Ha a gyerekek biztonságban érzik magukat,
Megtanulnak hinni.
Ha a gyerekek hitelesen élnek,
Megtanulják, mit jelent szeretni.
Ha a gyerekek elfogadva és barátságban élnek,
Megtanulják megkeresni a szeretetet a világon.
S ami igaz a gyermekekre, az igaz mindenkire, hisz mindnyájan gyermekek vagyunk.
A stressz az ego vágya
2009 június 27. | Szerző: rzso
Dr. Wayne W. Dyer – A Szándék hatalma c. könyvéből részlet.
„Amikor stresszt vagy szorongást élsz át, az undok ego ténykedik. Talán ego-éned hatékonyabbnak érzi magát, amikor a stresszel foglalkozik és harcol, mert ilyenkor úgy tűnik számodra, hogy ténylegesen teszel valamit a világban. Talán csak arról a szokásról vagy hitről van szó, hogy ez a helyénvaló életforma.
A miértet csak te magad elemezheted ki. A tény azonban az, hogy a stressz ismerős számunkra, a nyugalom viszont szokatlan, és így az ego stresszre vágyik.
Ám a világban valójában nem létezik stressz és szorongás, a te gondolataid teremtik ezt a tévhitet. Nem teheted kézzelfoghatóvá a stresszt, nem érintheted vagy láthatod. Csupán emberekről van szó, akik a stresszel teli gondolkodásmódhoz kötötték magukat. Amikor gondolkodásunk stresszel terhes, reakciókat idézünk elő testünkben, s értékes üzenetek vagy jelek követik figyelmünket. Ezek az üzenetek megmutatkoznak émelygés, magas vérnyomás, gyomoridegesség, gyomorfekély, fejfájás, szapora pulzus, nehézlégzés és még számtalan egyéb érzet formájában – a kisebb kellemetlenségektől egészen a súlyos, életveszélyes betegségekig.
Úgy beszélünk a stresszről, mintha valamiféle támadó erőként volna jelen a világban. Azt mondjuk, hogy szorongásrohamunk van, mintha a szorongás egy küzdőfél volna. Azonban a testedben érzett stressz a legritkább esetben külső erők vagy létezők támadásának eredménye, inkább a szándékhoz fűző összekötő kapcsod meggyengülésének következménye, amit viszont abbéli hiedelmed okoz, hogy az egoddal vagy azonos. Te a békesség és az öröm vagy, csak éppen megengedted az egodnak, hogy uralja az életedet.
Íme egy rövid lista a stresszkeltő gondolatokról, amelyek ego-énedben fakadnak:
– Fontosabb, hogy neked legyen igazad, mint hogy boldog légy.
– Csak a győzelem létezik. Ha vesztesz, stresszes állapotba kell kerülnöd.
– Hírneved fontosabb, mint kapcsolatod a Forrással.
– A sikert pénzben és felhalmozott javakban mérik, nem pedig a boldogság és az elégedettség érzésében.
– Fontosabb, hogy felülkerekedj másokon, mint hogy jó légy hozzájuk.”
In Memoriam …
2009 június 26. | Szerző: rzso
Nekem senki más nem szerzett akkora élményt a zenéjével, mint Ő. Amint megszólalt, abban a pillanatban bennem is megszólaltatott valamit. Valamit, amit nem tudok szavakba önteni, A kavar a gyomrom tájékán… a nyomás kezdi szétvetni a testemet… fejemet… s néhány pillanat alatt forog velem a világ és elvarázsol. Az egekbe emelt. És most ő ment oda. Értünk élt és talán értünk halt… Nincs kedvenc számom tőle. Ő a kedvenc az összes dalával együtt. És együtt a külsejével – a mozgásával – azzal a lélektől lélekig áramló energiával, amit kaptam tőle. Sajnáltam, sajnálom, hogy nagysága ellenére nem volt elégedett önmagával. Amikor valaki ennyire eszelősen újra és újra át akarja szabni magát, ott valami legbelül nagyon nincs rendben. Ott valami nagyon fáj. Sikeres élet volt az övé? Vagy szerencsétlen? Nem nevezem sikernek a hírnevet, a csillogást – miközben legbelül sajog a lélek. De ennek az álomnak vége. Most már béke Veled Jacko!
A TV és az öntudatlan teremtés
2009 június 21. | Szerző: rzso
Már néhányszor ajánlottam erről az oldalról valamiket, ezt most nagyon fontosnak tartom, hogy minél többen olvassátok:
http://avonzastorvenye.hu/a_tv_es_az_ontudatlan_teremtes.php
A kőfaragó története
2009 szeptember 19. | Szerző: rzso
Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt magával és az életével. Egy szép napon, amikor mendegélt, elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt. Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók. „Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!” – gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét.
Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa vette körül, amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyűlölte is mindenki, aki nála szegényebb volt. Egyszerre csak pompás gyaloghintót vittek el háza előtt, a gyaloghintóban magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt. „Milyen hatalmas ez a hivatalnok” – gondolta. „Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!”
Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett gyaloghintón cipelték, és a nép reszketett tőle és gyűlölte és földig hajolt előtte, amerre csak járt. A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyúan kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről.”Milyen hatalmas a nap!” – gondolta. „Bárcsak nap lehetnék!”
Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá. Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és földműves közé, így a nap sokat veszített erejéből. „Milyen hatalmas az a viharfelhő!” – gondolta. „Bárcsak viharfelhő lehetnék!”
Ezután hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére. Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. A szél volt az. „Milyen hatalmas a szél” – gondolta. „Bárcsak szél lehetnék!”
Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a háztetőkről, kicsavarta tövestől a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített. Hanem egyszerre csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan igyekezett is elfújni, csak állt rendületlenül. Hatalmas szikla volt az. „Milyen hatalmas ez a szikla!” – gondolta. „Bárcsak szikla lehetnék!”
Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon. Ahogy ott állt, egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát. „Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál? – kérdi. Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.
Oldal ajánlása emailben
X