döbbbbbb…
2008 augusztus 7. | Szerző: rzso
Úr Isten! Vadmacsi!
Rosszul vagyok! Nem tudom elmondani, mit érzek! Remegek, dobog a szivem (eddig is dobogott, de most hevesebben…), és könnybe lábadt a szemem! Kikerekedett szemekkel, megbénulva olvastam az üzenetedet, percekig nem térve magamhoz. Azért így szembesülni azzal, hogy ez valóban egy létező szó, amit az én másfél-két éves kislányom teljes öntudatával csípőből rávágott – szavakba nem ölthető érzés. Hiába hiszem – tudom hogy ilyen létezik, de amikor személyesen érint meg, mégis: forog velem a világ is.
Egyébként már lefekvés után rájöttem, hogy a sorrendet összecseréltem, mert előbb javított bennünket a totomára, aztán lett tomó, de ez a lényegen mitsem változtat.
Hogy ez nekem nem jutott eszembe, hogy rákeressek a neten…!!!
Most elnézéseteket kérem, de elvonulok, mára a lélek-emelgetés szünetel, mert az enyémet kell helyretennem, visszahozni földközelbe, de sürgősen! Megyek, keresek, és mostmár a végére járok, mi is ez a totoma. Ha találtam magyarázatot, azonnal megírom ide, nektek. Lehet, megtudom, merre is járt egykoron az Én Picinyem?
Vadmacsi! Örök hálám! Olyan boldoggá tettél, amilyen ritkán adódik az életben! Köszönöm!
Ki vagyok én?
2008 augusztus 6. | Szerző: rzso
Ahogyan telt-múlt az idő, történt még más nagyon különleges dolog is. Amit most leírok, az már 1995. őszén történt – 9 éves múlt ez az én legkisebbik királykisasszony leányom. Addigra én már ha nem is nyakig, de derékig biztosan benne voltam ebben az újszerű gondolkodásban.
Szemeim elkerekedtek, lélegzetem elállt, és csak hallgattam a következő monológját, melyet a tükörbe nézve előadott. (Jó szokása szerint mindig megkért, amíg a fürdőszobában tollászkodott, hogy “anyu, te csak ülj ide a wc ülőkére, és beszélgess velem…”).
Ezen a nevezetes napon is így történt, majd beállt a tükör elé, és belekezdett. Szó szerint megjegyeztem, olyan döbbenetes volt:
“Anyuci! Azon gondolkodom, hogy ki vagyok én. Mert tudom, hogy ez itt az én orrom, ez itt az én fülem,… de ki vagyok én?
És tudom, hogy ez itt az én hajam, és ez itt az én szemem,… de ki vagyok én?”
És miközben így fölsorolta az összes alkatrészt a fején, sorban megtapogatta azokat. Majd a végén így fejezte be:
“És jó, hogy most ELJÁTSZOM AZT A SZEREPET, HOGY ÉN VAGYOK A VERA… de ki vagyok én?”
Mit mondjak, a hátamról borsót lehetett volna szedni, olyan érzésem volt. Ugyanakkor úgy tudtam, hogy a gyerekeknek kb. 6 éves korig vannak nyitva ezek az emlék-csatornák, azután bezáródnak, és mint a Kishercegben áll, elkezdenek Fölnőttekké válni. Ezért megkérdeztem: “és hogy jöttél te most erre rá?”
“Hát, amikor még első osztályban tornaórán rosszul tornáztunk, akkor a tanító néni azt mondta nekünk, hogy most menjen mindenki haza, és nézze meg jól magát a tükörben. És akkor én hazamentem, megnéztem magam, és akkor jöttem rá erre.”
Na, így már más.
És ez VELEM történt meg (és nem én voltam, aki hallotta, hogy valaki látta)!
Egyébként amikor beszélni kezdett, hiába tanítottuk neki, hogy “nyuszi” “nyuszika”, ő következetesen és tudálékosan kijavított, sőt kioktatott bennünket minden alkalommal – ellentmondást nem tűrő hangon – hogy “TOMÓ”. (Becézett formája később totoma.) Még bólintott is hozzá. Szeretném tudni, van-e olyan akár földi, akár bármilyen másféle nyelv, ahol a nyuszit tomónak hívják, és totomának becézik. Ezúton kérek mindenkit, ha tudja a választ, feltétlenül értesítsen erről, mert azóta is foglakoztat a kérdés.
Gyermekek könyve
2008 augusztus 5. | Szerző: rzso
Számomra a reinkarnáció léte nem kérdés. Tényként fogadom el.
Teszem pedig azért, mert amit az alábbi idézetben Osho ír – kivastagítottam – azt az én kislányom 3 és fél éves korában megmondta.
1989 őszén történt az eset. Nagylányom, párom, legkisebbikem és én voltunk jelen a nappaliban. Kislányom ölelgette az apját, szorongatta a nyakát, majd teljes elragadtatásában így szólt:
– Jaj Apucikám! De imádlak Téged! Úgy örülök, hogy téged választottalak apukámnak!
Lévén – mint írtam – 1989, new age még a küszöbön se, hatalmasat nevettünk a gyereken.
– Ha-ha! Te választottad! Ha-ha-ha!
– Igen én választottam! – ismételte meg, majd még nagyobb nevetésünkre kipenderült a szoba közepére, és csípőre téve két kis kezét, mórikálva előadta:
– De igenis én választottam, és különbenis először apuka választás volt, aztán anyuka választás volt, aztán pedig tesóválasztás volt!
Nem akarom vulgárisan kifejezni magam, de ekkorra már fuldokoltunk a röhögéstől. Kegyelemdöfésként megkaptuk:
– Különben is, először a Kriszti szüleit akartam választani, aztán mégis inkább titeket választottalak.
Krisztiről tudni kell, hogy az óvodában végig a legjobb barátnője volt, ugyanolyan lakótelepi ház ugyanolyan lakásában éltek, ugyanúgy két nővére után egy második (élettársi) kapcsolatból született nem fital anyukától, és az idősebb nővére ugyanúgy közgáz-külkeres, mint az én nagylányom, és a kisebbik nővére ugyanúgy fodrász, mint az én középső lányom. Még az apukák keresztneve is azonos.
Rá néhány évre már engem is megérintett az ezoterikus gondolkodás, és kishíján beestem a szék alá, amikor egy előadáson meghallottam az előadótól, hogy a lélek választ leszületése előtt, és a sorrend ugyanaz volt, mint amit az én pici lányom évekkel azelőtt elmesélt.
Nos, e hosszú bevezetés után ennek szellemében teszem ide az idézetet.
Osho: Gyermekek könyve (részlet)
„…Az idősebb generáció régebben azt gondolta, és az anyák is úgy érezték, hogy hatalmas áldozatot hoznak a gyerekeikért. Mindig fennen hangoztatták, hogy ezt teszik, meg azt teszik értük. Ez nagyon káros, mert a szeretet nem valami kötelesség, és beszélni sem lenne szabad róla. Azért szeretsz, mert boldog vagy. Semmit nem a gyerekért teszel: mindent csak azért teszel, mert boldogan teszed. A gyerek pedig nem tartozik neked semmivel, nem kell visszafizetnie semmit. Szeretsz anya lenni – ezért légy hálás a gyerekednek, hogy ezt lehetővé teszi számodra.
Az idősebb generáció soha nem érzett hálát a gyerekek iránt. Mindig azt remélték, hogy a gyerek lesz majd hálás, és amikor rájöttek, hogy erre hiába várnak, nagyon dühösek lettek. A mai generációk viszont a másik végletbe estek. Légy természetes – egyik véglet sem jó. Régen a gyerek félt a szüleitől, most a szülők félnek a gyerekektől – a félelem azonban megmaradt! A kerék fordult egyet, de a félelem nem mozdult el. Valódi kapcsolat pedig csak félelem nélkül lehetséges. A szeretet csak ott virágozhat ki, ahol nincs félelem.
És még valami fontos neked és mindenki másnak: a gyerek és az anya közötti kapcsolat soha nem lehet tökéletes – ez egyszerűen lehetetlenség. Bizonyos problémák mindig felmerülnek. Ha egy problémát megoldasz, máris jön a másik – ez már csak egy ilyen kapcsolat. Csak szeresd a gyerekedet, a többit meg hagyd rá a létre. Te is csak egy ember vagy, hibákkal és korlátokkal. Ez ellen nem tehetsz semmit.
A gyereked téged választott anyjának – nem egyedül tiéd a felelősség. A gyerek is felelős ezért. Rengeteg nő van, akik boldogok lennének, akik készek a befogadására! De a lányod mégis téged választott, és ezért nem csak te vagy a felelős, hanem ő is.
Tehát csak légy természetes és boldog! Táncolj a gyerekkel, szeresd, öleld át! Ne hordozz magadban eszményképeket! Ne hallgass a szakértőkre, mert ők a legártalmasabb emberek a világon! Csak a szívedre hallgass! Ha kedvet érzel ahhoz, hogy megöleld, hát öleld meg! Néha úgy érzed, fel kell pofoznod, akkor pofozd fel. Ne törődj azzal, hogy a nagy pszichológusok szerint a gyereket soha nem szabad megütni. Ugyan kik ők, hogy megmondják neked, mit tegyél? Milyen jogon? Néha igenis jó, ha mérges vagy. A gyereknek meg kell tanulnia, hogy az anyja is egy emberei lény, és ő is feldühödhet néha. És ha te mérges vagy, akkor a gyerek megtanulja, hogy ő is lehet mérges. Ha soha nem vagy mérges, a gyerek bűntudatot érez a saját haragja miatt. Hogyan is haragudhatna az anyjára, aki mindig olyan édes? Az anyák manapság igyekeznek annyira édesen viselkedni, hogy a végén teljesen íztelenekké válnak. Olyanok lettek, mint a szacharin … a gyerek meg majd mesterséges cukorbajt kap tőle. Ne legyél mindig édes! Légy néha keserű, néha édes – ahogy a hangulatod diktálja! És értesd meg a gyerekkel, hogy az anyjának is megvannak a maga hangulatai, mivel ő is csak ugyanolyan emberi lény, mint bárki más.”
kiegészítő a “páros”hoz
2008 augusztus 3. | Szerző: rzso
Igen Vadmacska! Igazad van.
Amikor ide betettem, még én sem tudtam, hogy magyarok, de utána böngészgettem, és én is rájöttem.
A nevük – mert megérdemlik, hogy minél többen tudjuk, kik is ők, és büszkék lehessünk rájuk – Golden Power
páros
2008 augusztus 1. | Szerző: rzso
Rég jártam erre, de nem azért, mert elhanyagolom a zsebkendőnyi kis területecskémet, pusztán úgy összesűrűsödtek a tennivalók körülöttem, hogy csak gondolatban voltam veletek.
Egyszer valakitől kaptam az alábbi videot. Fantasztikus, szinte ember feletti ami ott zajlik.
Addig is, amíg összeszedem magam, szeretettel nyújtom át nektek:
http://www.teamliquid.net/forum/information/57815/Let_me_amaze_you.html
Ikrek
2008 július 27. | Szerző: rzso
Ez nagyon édi!!!
Ikrek
Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy “kis hívő”, a másik egy “kis szkeptikus”.
A szkeptikus azt kérdezi:
– Mondd! Te hiszel a születés utáni életben?
– Hát persze. – mondja a kis hívő. – Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
– Hülyeség! – mondja a szkeptikus. – Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?
– Pillanatnyilag még nem tudom, – mondja a kis hívő – de biztos sokkal világosabb, mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!
– Nonszensz! Lehetetlen! – mondja a szkeptikus. – Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
– Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni – mondja a kis hívő.
– Soha sem fog működni! – véli a kis szkeptikus. – Még soha senki nem tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
– Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, – mondja a kis hívő – de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
– Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? – kérdezi a kis szkeptikus.
– Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! – válaszolja a kis hívő.
Mire a kis szkeptikus:
– Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra.
– Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! – mondja aztán halkan – Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!
Lábnyomok a homokban
2008 július 24. | Szerző: rzso
Hmmm…
Vadmacsi üzenete egy sor gondolatot indított el bennem. Meglehet, mindannyian angyalok vagyunk ilyen-olyan feladatokkal. Nekem ez jutott, ami jutott. (Hideg is, meleg is, de állom a sarat.)
Én biztos vagyok abban, hogy az élet nem annyi, amennyi kilátszik belőle. Biztos vagyok abban is, hogy léteznek segítőink a láthatatlan világban. Tanultam egyfajta spirituális módszert, aminek a tanítása szerint fizikai valónkon, megnyilvánulásunkon kívül lelekünk egy másik része – másik aspektusa – betölthet akár vezető szerepet is a spirituális világban. Van jónéhány könyvem is, ami ezzel foglakozik, engem ezek érdekelnek. Elfogadtam, hogy ilyen létezik, de mélyebbre a magam részéről, a magam szerepéről nem mentem.
Hanem történt, hogy 30, majd 35 éves érettségi találkozót szerveztem (na tessék, az is nekem jutottt eszembe és én szerveztem meg némi segítséggel később…), ahol az egyik volt osztálytársam – aki egyébkén őrült szerelmes volt belém középiskolában és életében sem heverte ki – szóval ő azt mesélte, hogy életében sok-sok viszontagság volt, alkoholizmus és ne soroljam, és mindíg én rángattam ki őt a gödörből, mert mindíg arra gondolt, hogy a Liza (én) ehhez mit szólna. De ez magyarázható a nem szűnő és be nem teljesült érzelmeivel.
A döbbenet akkor ért, amikor már lezajlott a 35 éves érettségi találkozónk is, és utána találtam rá egy igen sokat keresett másik fiú osztálytársunkra az iwiwen. Semmi érzelem nem volt semerre közöttünk soha. Ez biztos. Nyomban írtam neki. A válaszán olyannira megdöbbentem, hogy megőríztem. Így szólt, idemásolom:
“Liza! Liza! Évekig naponta gondoltam Rád, sokat segítettél nekem tudtodon kívül nehéz időkben. Remélem sikerül találkoznunk még. Örülök, hogy jelentkeztél!”
Még nem sikerült beszélnünk, az élet úgy hozta. De itt, ezen a ponton azért egy kicsit elgondolkodtam… Mi működik és hogyan?
Ma beteszek egy számomra nagyon gyönyörű kis mesét, amit egyik kedves barátnőm mesélt nekem. Nem tudom, ki írta, honnan van, és biztosan nem szó szerinti az idézet, ezt nézze el nekem mindenki.
De ha nagy bajban vagytok, jusson ez eszetekbe:
Lábnyomok a homokban
Egy férfi élete befejeztével Isten elé kerül. Így panaszkodik neki:
– Istenem! Istenem! Mit tettél velem!? Életem legnehezebb helyzetében nem voltál velem! Elhagytál! Éppen akkor hagytál magamra, amikor a legnagyobb szükségem volt rád!
Isten szelíden szólt hozzá:
– Drága gyermekem! Én szeretlek, és soha nem hagytalak el téged! Miért gondolod így?
– Bizony bizony! Nézd csak! Ott lent a homokban! Jó darabig velem voltál. Jól látszik mindkettőnk lábnyoma. De ott! Nézd csak! Ott, ahol életem legnehezebb időszaka volt. Ott csak egy pár lábnyom látható. Hát ott hagytál el engem!
– Én ott nem hagytalak el téged – válaszol neki Isten szeretettel. Épp ott, a legnagyobb szenvedések és megpróbáltatások idején valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz… mert akkor a karomba vettelek és úgy vittelek téged.
Van merszünk hozzá?
2008 július 22. | Szerző: rzso
Azt hiszem, legtöbbünknek legtöbbször nincs. Ott vannak a kétségek, a félelmek: vehetek-e egy 180 fokos fordulatot? Mi lesz a vélt biztonságommal? A vélt komfortérzetemmel?
Így aztán maradunk sokszor ott is, ahol már nem kéne. Munkahelyek, párkapcsolatok, egyéb kötődések…
Pedig már annyiszor megtapasztaltam, hogy ha valamit nagy elszántsággal elhatározok, és neki is indulok, az energiák a kezem alá dolgoznak. Egyszerűen jönnek a segítségek a megoldáshoz. De ha nagy a tét, akkor elbizonytalanodom, és visszakozom.Tudom, ezért nem sikerülnek sokszor a dolgaim. De legalább már nem magyarázkodom magam előtt. Már nem kenem a körülményekre azt, amiről csak én tehetek. Már nincs mentségem csak csendben hümmögök … és nézem a fejem fölött repülőket – valahogy így:
Richard Bach: Illúziók (részlet)
“…Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó, fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk – fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok – fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: “Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba.”
A többi lény kinevette, és azt mondták: “Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!”
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: “Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!”
És a sodródó így szólott: “Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland…”
Az igényről
2008 július 21. | Szerző: rzso
Szeretem Márait olvasgatni. Nem mindenben értek egyet vele, de ettől még szeretem.
A Füves könyvet 1943-ban írta.
Milyen érdekes… ha nem tudom, hogy az alábbi idézet tőle és ebből a korból származik, azt hiszem, egy mai író alkotása.
Márai Sándor: Füves könyv – Az igényről
“És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.”
Hologram a való világ?
2008 augusztus 10. | Szerző: rzso
Hétvégén unokáztam, most itt vagyok. Hát persze, hogy megosztom veletek, mire jutottam! Vadmacsi nagy lendületet adott nekem, az biztos. Ő is érdekeset talált, én pedig találtam egy ilyet a google (és az egyik kolleganőm megérzése) segítségével:
http://www.wretch.cc/blog/ToTos&category_id=5901444
és amikor itt az óra mezőjének alján lévő blog elérhetőségére kattintottam, csodálkozásom még nagyobb lett. Meg találtam egy ősi indián törzs történetének learásában is egy Totoma nevű várost. Szóval még nyelvi nehézségek miatt a megoldás várat magára.
De emlékszem, nekem is volt kisgyerek koromban egy szent meggyőződésem.
Úgy 5-6 éves lehettem. Akkoriban még dúlt a darwinizmus, már én is tudtam, hogy az ember a majomtól származik. Amikor szüleim, nagyszüleim beszélgettek, gyakran közbekiabáltam: “Gyerekek! Gyerekek! Figyeljetek rám! Figyeljetek rám! Szerintem mi nem is létezünk, csak egy majom álmodik bennünket!”
És ebben biztos voltam. Mivel a származásunkat tekintve ma már más állásponton vagyok, azt is mondhatnám Istent vagy a Teremtőt, a Mindenhatót jól lemajmoztam, de bízom benne, hogy megbocsátotta. Ennek tükrében igencsak elcsodálkoztam, amikor az utóbbi években különböző – még tudósok által publikált – helyeken is azt olvastam, hallottam, hogy lehet, mi csak egy álom vagyunk, az egész élet egy gondolati kivetülés.
Erról szól ez az Index.hu-n megjelent cikk is. Jó hosszú, de érdekes. Nem vagyok tudós, nem minősítem, csak annyit mondok, amit egy általam nagyra tartott Tanítómesterem szokott: “Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, de ne dobjuk ki az ablakon.”
Hologram a való világ?
2005.02.07. 12:24
Különböző tudományágak képviselői jutottak arra a meggyőződésre, hogy az érzékszervek által tapasztalt világ csupán egy szelete a valóságnak. A mélyebb szinteken a teljes világegyetem összefügghet, és az elme nem csak vetítheti, de alakíthatja is a valóságot.
A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport egyes vélemények szerint a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. Mégis vannak akik szerint az adott felfedezés felfordíthatja a tudományt. A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás között az azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy 3 méterre vagy 10 milliárd kilométerre vannak-e egymástól.
Tudnak egymásról
A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban.
Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével, a megdöbbentő kilátások arra indítottak néhány fizikust, hogy megkíséreljék megmagyarázni, mi állhat valójában az Aspect-féle megfigyelések hátterében.
Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kísérletek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, az University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható szilárd formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram.
Darabokban az egész
Bohm megdöbbentő következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is valójában a hologram. Ezeket a három dimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendő tárgyat először lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverődő mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Előhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy három dimenziós képe.
A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, a mindkét fél darab a teljes képet tartalmazza, bár kisebb méretben. Ha a darabokat tovább aprítják, minden kis darab az eredeti egész képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologram minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza.
A “teljes egész a részletekben” megközelítéssel teljesen új utak nyílnak a természettudományok előtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út.
A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez.
Hal az akváriumban
Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valami titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió.
A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései. A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál.
Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük.
Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre.
Mélyebb a valóság
Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzelfoghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat ugyanúgy nem érzékeljük, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot.
A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzékeljük. Az ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.
A világegyetemnek ezen fantomszerű viselkedés mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, az annyit is tesz, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival.
Minden összefügg
Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra.
A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a három dimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek.
Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem. Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy a holografikus lehet a valóság.
Agyi jelrögzítés
Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva őrződnek.
A múlt század 20-as éveiben Karl Lashley rendkívüli jelentőségű kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a műtét előtt megtanult bonyolult műveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban viszont senki nem állt elő olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a “teljes egész a részletekben” jelenséget.
Pribram a 60-as években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár.
Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint az átlagos emberélet során 10 milliárd bitnyi információt ment el az agy. Ez az Encyclopaedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse.
Jelek özöne
A rendkívüli emlékezőtehetség nem az egyetlen talányos agytevékenység, amely értehetőbbé válik a holografikus agymodell által. Legalább ilyen rejtélyes, hogyan képes az agy megbirkózni az érzékszerveket érő különböző frekvenciák özönével, és hogyan képes valós időben értelmezni az érzékszervek jeleit. Pribram szerint az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására.
Ez az elmélet egyre több támogatót szerez. Hugo Zucarelli argentin származású olasz kutató a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Ez az elmélet ugyanis megmagyarázhatja, hogyan képesek az emberek meghatározni a hang pontos forrását a fej elfordítása nélkül, még akkor is, ha csak egy füllel hallanak.
Eltűnik a valóság
Pribram holografikus agymodelljének legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm realitáselméletével. A világ megfogható képe így csak másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet pedig frekvenciák holografikus kavalkádja lesz. Ebből a holografikus agy csupán néhány fontos frekvenciát választ ki, és érzékszervek jeleként értelmezi.
Eközben az objektív valóság teljesen elsikkad. Keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozoghatunk a fizikai világban, ez is csak képzelődés. Valójában vevőkészülékek vagyunk a frekvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak.
Természetes a telepátia
Bohm és Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikus paradigmaként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet megoldani tudományosan eddig le nem írható rejtélyeket, sőt általa a parapszichológiai jelenségek a természet részévé válhatnak.
A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy.
Bohm és Pribram egyaránt emlékeztetet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be.
forrás: index.hu
Oldal ajánlása emailben
X