A csodafa
2008 július 13. | Szerző: rzso |
Biztos vagyok benne, hogy teremteni tudunk a gondolatainkkal. Számtalan esetben tapasztaltam magam is, hogy hihetetlen és előre elképzelhetetlen dolgok megvalósultak. Ilyenkor a gyomromban valami nagyon furcsát érzek, nem hányinger, de valami mocorgás. Mintha viszketne. Dolgozik a napfonat, az energiaközpont. Amikor ilyet érzek tudom, megvalósulnak a terveim.
Néhány éve érettségi találkozót szerveztem, és sehogy nem tudtam nyomára bukkanni egy régi barátnőmnek, akit több, mint húsz éve nem láttam. Annyit tudtam, hogy asszonyneve lett és megszűnt a lánykori lakcíme. Tehát semmit a kereséshez. Igen-igen agyaltam rajta, hogy juthanék a nyomára, mert nagyon szerettem volna megtalálni – amikoris egy szép délután ott lifegett velem szemben a másik metró-mozgólépcsőn. Örömömben és csodálkozásomban nem kicsit kiáltottam felé! (Szerencsére mit sem változott az évek alatt, így megismertem.)
De ha ez így van, akkor oly sokunknak miért nem sikeres az élete? Hisz annyi szépet és jót tervezünk magunkban!
Hol és hogyan rontjuk el? Szerintem valahogy így:
A CSODAFA
Hosszú utat tett meg a vándor, át az árnyéktalan pusztaságon. De egyszerre csak pompás fa állította meg, mint valami csoda állt az izzó sivatagban. Árnyékot adó koronája királyi sátorként terebélyesedett, sötétlő lombja fűszeres virágokat, ragyogó gyümölcsöket rejtett. A vándor kimerülten vetette magát hűvös árnyékába, és önkéntelenül ezt gondolta: „Jó lenne ide egy nyugágy, lágy párnákkal, nem kellene a kemény földön feküdnöm.”
Még ki sem mondta, már pompás nyugágy termett a fa alatt, fényes selyemből készült dagadó párnákkal. A fa, amely alatt pihent, csodafa volt, abból a fajtából, amelyek az istenek világában nőnek, s amelyek az üdvözültek minden óhaját teljesítik. De ki hinné, hogy van ilyen a földön is? A vándor minden tagjában reszketni kezdett. Jó ideig tartott, amíg rémülete elült, s ismét a csodafa alá merészkedett. Végül is, mivel semmi más ijesztő nem történt, összeszedte magát, lefeküdt a csábító kerevetre, a lágy pihe testét felüdítette, s csak most érezte igazán, milyen fáradt. „Ó, ha egy szép leány jönne – sóhajtotta –, s gyengéden kenegetné a lábamat!”
De még jóformán el sem képzelhette, milyen gyönyörűség is lenne az, fáradt lábait máris szép leány kenegette. Kicsit megrémült, aztán nyugodtan átadta magát az élvezetnek.
Mikor már jól felfrissült, akkor vette csak észre, milyen éhes, és így szólt: „Kívánságom teljesült, most azonban ehetnék valami jót!” Már ott is állt előtte az asztalka válogatott ételekkel, italokkal, szemét-száját boldogító tele tálakkal.
Most kényelmesen visszafeküdt az ágyra, s a lombkorona árnyékában így merengett: „Ha most egyszerre egy tigris előugrana, az biztos felfalna engem…” Még abban a pillanatban szörnyű fekete-sárga tigris ordítva, egyetlen ugrással a fekhelyére ugrott, s egyetlen mozdulattal megfojtotta.
Így járt a vándor, akinek minden kívánsága teljesült.
Igazad van:valahol a tigrissel rontjuk el…
Ja!
Lea tigrisekkel!