Csakugyan?

1.0lélek-emelgetőhttps://ezoteria.cafeblog.hurzsohttps://ezoteria.cafeblog.hu/author/rzso-3-2/Csakugyan?Azon gondolkodtam, hogy milyen könnyen és élvezettel pletykálódunk, beszélünk ki másokat. Ítélünk és elítélünk. És azt hisszük, ez a természetes állapotunk. Hát sajnos, azzá vált. <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p> </o:p> Pedig az életben előforduló dolgok nem jók és nem rosszak. Csak úgy egyszerűen: vannak.<o:p></o:p> A minősítéseket mi ragasztjuk rájuk. Ezek már az érzelmeinkből fakadnak. <o:p></o:p> Természetesen véleményünk van mindenről, de ez szubjektív, ezért csak azt jelzik, hogy mi hogy állunk az épp aktuális történethez. Önismeretnek nem rossz. Megvizsgálni, hogy vajon miért úgy reagálok egy adott dologra, ahogy…<o:p></o:p> Ha nagyon belevetem magam érzelmileg egy általam rossznak érzett eseménybe, az magával ragad, és visz le az örvény a mélybe. Amikor már az a cél, hogy emeljük a rezgés-szintünket, akkor ez az út nem vezet sehová.<o:p></o:p> Ezért érzem tanulságosnak a következő történetet:<o:p> </o:p> Egy zen történet <o:p></o:p> Egy zen mester régóta élt a faluban. Köztiszteletnek örvendett, sokan jártak hozzá tanulni. Egy napon valaki azt állította róla: a Mester összeszűrte a levet egy fiatal lánnyal, aki terhes lett tőle! Közölték a mesterrel a vádat, aki annyit szólt: <o:p></o:p> - Csakugyan? <o:p></o:p> Mindenki elpártolt tőle, sokan meggyűlölték. A falu úgy határozott, a gyereket nevelje ő fel.<o:p></o:p> A mester sok éven át nevelte a gyereket, mire a rágalmazó már nem bírta tovább a lelkiismerete vádolását, a falu előtt töredelmesen bevallotta, hogy valójában tőle van a gyerek. Elmentek a mesterhez, visszakérték tőle a gyereket és közölték, hogy megvan az apa. A mester csak annyit mondott: <o:p></o:p> - Csakugyan? És visszaadta a gyereket, őhozzá pedig újra jöttek tanulni. <o:p></o:p> Ez a helyes hozzáállás az egohoz és az élettörténethez, így válaszolj neki: Csakugyan?<o:p></o:p> rich