Sokan olyan szépen írtok itt a blogjaitokban, hogy én csak csodálattal tudok szólni róluk!
Bennem nagyon sok szép gondolat, jó és szeretetteljes érzés él, de nem tudom úgy szavakba önteni őket.
Mire kijönnének, elvesztik varázsukat, igazi valójukat.
Számomra kedvezőbb, ha csak hallgatok, és érzek.
Persze ez messze nem azt jelenti, hogy csöndes és visszahúzódó lennék, de gyakran úgy érzem, hogy máskor inkább hallgatnom kéne, sokszor megnemértésekkel találkozom.
Vagy csak én érzem úgy…
Talán ezért is tetszett meg annyira ez a részlet.
Minden esetre annyira gyönyörűnek és megszívlelendőnek tartom, hogy veletek is szeretném megosztani.
Így a közelgő ünnepek előtt fogadjátok olyan szeretettel, ahogyan én adom tovább.
ADYASHANTI – Az üresség tánca
(a megvilágosodásba bevezető könyvéből, amelyet ő maga is átélt)
Egy részlet, ahol kérdeznek tőle:
“Tanítvány:
Ha megnézem a híreket, érzem, ahogy kavarognak bennem az ítéletek, és a nézőpontom újraformálódik egy-egy témával kapcsolatban.
Hogyan őrizhetem meg az Igazságot, amelyről beszélsz, miközben ennyi probléma van a világban?
Adyashanti:
A beszéd a valóság csak nagyon kis részét közvetíti. Az Igazságot nem lehet szavakba önteni. A természeténél fogva csendes és megmagyarázhatatlan.
Éppen ezért a bennünk lévő, formáló erejű csend képes szavak nélkül alakítani a világot.
Teljesen mindegy, hogy mit skandálunk, azt, hogy “béke, béke, béke, világbéke” vagy hogy “ételt az éhezőknek, ételt a szegényeknek”, ha belül közben forr bennünk az indulat, minden békét hirdető szavunkkal csak a konfliktust erősítjük, visszük tovább.
Még akkor is, ha a szavak szintén egyáltalán nem jelenik meg konfliktus.
Mindannyian azok vagyunk, amit átadunk, amit sugárzunk magunkból.
Ez nagyon-nagyon fontos.
Azt látom, hogy az emberek rettegnek az Egységtől, mert ott nincs senki, aki kiválna a tömegből, és eldöntené vagy előírná, mit tegyenek. Az ego pedig tökéletesen tisztában van azzal, hogy az Egységben nincs számára hely. Lehúzhatja a rolót. Épp ezért ezt súgja: “Biztos, hogy minden rendben lesz?”
Szóval én csak ücsörögjek a szobámban, és ne foglalkozzak senkivel és semmivel? Hagyjak mindent Istenre?”
Ki tudja? Ha Isten úgy akarja, hogy a szobádban ücsörögj, akkor ezt fogod tenni.
Ha azt szeretné, hogy ne foglalkozz semmivel, pontosan ez fog történni.
Ha azonban valamilyen fontos szerepet szán neked, biztos lehetsz benne, hogy megadja a lehetőséget is, hogy betölthesd.
Az emberek – jó szándék ide vagy oda – az esetek 99 %-ában megosztottságból cselekszenek.
Így pedig csakis ezt adhatják tovább.
Ha átállsz az Egység oldalára, továbbra is épp úgy végezheted mindazokat a dolgokat, amelyeket eddig megosztottságból csináltál.
Maga a cselekedet nagyon hasonló, sőt, akár ugyanaz maradhat.
Továbbra is levelezhetsz államférfiakkal, vagy körberepülheted a Földet.
A lényeg az, hogy minden nagyon más lesz, ha az Egységből indítod.
Hogy miért?
Mert közben az az érzésed, hogy: “Fogalmam sincs, miért is csinálom mindezt.”
Ez pedig azt jelenti, hogy többé nem valamilyen konfliktus mozgat.
Azért nem tudsz okokat találni a cselekvésre, mert úgy érzed, alapvetően minden rendben van.
És mégis, még így is elindul benned valami.
Az elme persze képtelen megérteni, hogy miért kellene változnia, ha egyszer minden rendben van.
Ilyen az, amikkor az embert az Egység mozgatja.
Amikor abból az alapérzésből indul ki, hogy a világon minden rendben van, úgy ahogy van.
Tisztában van vele, hogy a világnak nincs szüksége rá, az üzenetére, ő mégis megteszi a dolgát.
Érdekes módon többé nem meghatározott célok mozgatnak. Csupán mozogsz az élettel együtt.
Lehet, hogy épp egy Gandhi típusú lány vagy srác vagy, aki arra született, hogy aktívan tegyen.
De megeshet, hogy inkább Ramanához hasonlítasz, és azt mondod: “Minden úgy van, ahogy Isten akarja, miért is avatkoznék bele a dolgokba”?
Az elme egyre csak azt kérdezi: “De melyik ezek közül a helyes út?”
Te pedig megszoktad, hogy választasz – aszerint, hogy milyen előre kialakított véleményed van a rossz és a jó, a helyes és a helytelen fogalmáról.
Ez óriási tévedés.
Az elme ugyanis nem tudhatja, mi jó a világnak.
Az élet ugyanúgy megjelenhet egy tölgyfa, egy tavacska, egy kőszikla, egy autó, egy nagyon aktív vagy éppenséggel nagyon passzív ember képében.
Ezek mind-mind ugyanabból a forrásból származnak.
Érzed, miről beszélek?
Tanítvány:
Igen, érzem. Egyfajta belső erőt érzek magamban. És amikor azt mondtad, hogy “minden a legnagyobb rendben van”, ott belül éreztem, hogy ez igaz.
Éreztem, hogy valójában teljesen mindegy, mit csinálok, mert béke és elfogadás van bennem.
Adyashanti:
Ilyenkor az élet a saját medrében folyik, és nem úgy, ahogyan mi terelgetjük.
Óriási különbség.
Ha azt nézed, milyen változásokat hozhat ez a hozzáállás, láthatod, hogy egyetlen ember is képes ezreket, sőt százezreket inspirálni.
Gandhi egymagában, egyetlen látomással űzte ki a világ talán legnagyobb hatalommal rendelkező nemzetét India földjéről.
Jobban mondva: “meggyőzte őket a távozásról”.
Erőszakkal erre nem lett volna képes.
Ha a “rohadjatok meg, tűnjetek innen!” felkiáltással fordult volna feléjük, egésze biztos, hogy nem éri el a célját, és a britek még ma is Indiában lennének.
Az Igazságban azonban hihetetlen erő rejlik.
Ezért olyan hatásos minden cselekedet, amelyik ebből fakad.
Valójában minden egyéb indíttatás és akció az erőszaktevés kategóriájába tartozik.
Épp ezért a leghatásosabb spirituális gyakorlatok egyike, ha bekapcsolod a tévét, és meghallgatod, mit mondanak a számodra legellenszenvesebb, leggyűlöletesebb figurák.
Ha képes vagy meglátni bennük Istent, sikerrel jártál.
Ha viszont minden esetben elkapcsolsz, vagy dührohamot kapsz, amikor feltűnnek a képernyőn, az azt jelenti, hogy még nagyon messze jársz a megvilágosodástól.”