Nekem senki más nem szerzett akkora élményt a zenéjével, mint Ő. Amint megszólalt, abban a pillanatban bennem is megszólaltatott valamit. Valamit, amit nem tudok szavakba önteni, A kavar a gyomrom tájékán… a nyomás kezdi szétvetni a testemet… fejemet… s néhány pillanat alatt forog velem a világ és elvarázsol. Az egekbe emelt. És most ő ment oda. Értünk élt és talán értünk halt… Nincs kedvenc számom tőle. Ő a kedvenc az összes dalával együtt. És együtt a külsejével – a mozgásával – azzal a lélektől lélekig áramló energiával, amit kaptam tőle. Sajnáltam, sajnálom, hogy nagysága ellenére nem volt elégedett önmagával. Amikor valaki ennyire eszelősen újra és újra át akarja szabni magát, ott valami legbelül nagyon nincs rendben. Ott valami nagyon fáj. Sikeres élet volt az övé? Vagy szerencsétlen? Nem nevezem sikernek a hírnevet, a csillogást – miközben legbelül sajog a lélek. De ennek az álomnak vége. Most már béke Veled Jacko!