Az utóbbi időben nem volt semmilyen hangulatom. Így tehát annyit is írtam ide, amennyi a hangulatomhoz passzolt. Vagyis: semennyit.
Ez viszont ma megtalált:
Önéletrajz öt fejezetben
Szögjal Rinpocse: Tibeti könyv életről és halálról
(47. old.)
1.
Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesem.
Elveszett vagyok… remény nélküli.
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
2.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesem.
Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok.
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.
3.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van.
Megint beleesem… ez már szokás.
Nyitva a szemem,
Tudom, hogy hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.
4.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.
5.
Egy másik utcán sétálok.