Még mindíg csak a szellemes kis történetecskékre futja tőlem, az áhitat és a magasztos gondolatok az ablakban figyelnek.
Pár napja kaptam, én igen jót mulattam rajta, úgyhogy most nevetéssel emelkedünk.
„A gyerek nagyon kínlódott, hogy felhúzza a csizmáját, erre hát odament segíteni neki az Óvónéni. Bizony nagyon megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alighogy letörölte a homlokáról a verejtéket, a kissrác azt mondja:
– Óvónéni, fordítva van a lábamon a csizma.
A nő látta, hogy a gyereknek igaza van, hát gyorsan lehúzta róla, és nagy kínlódások közepette ismét, most már rendesen felcibálta a kissrác lábára. Ekkor a kisfiú megint csak megszólal:
– Ez nem is az én csizmám!
A nő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerángatta a gyerek lábáról a csizmát, miközben az folytatta a mondókáját:
– … hanem a bátyámé, csak ő már kinőtte, és ma reggel ezt adta rám az anyukám.
Az óvónő már lilát látott, de uralkodott magán. Ismét ráadta a kisfiú lábára a csizmát, pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényelt a művelet.
“Na, végre”, gondolta az óvónő, majd megkérdezte a gyereket:
– Pistike, hol a sapkád?
Mire a gyerek:
– A csizmámban!”