A cirkusz

Ma este kaptam e-mailen ezt a szép történetet. Bevallom, megkönnyeztem. A végén megjelölöm a forráshelyet, érdemes megnézni, más szépséget is olvashattok rajta. Én rögvest fel is iratkoztam. 



A cirkusz



 



Egyszer, még kamaszkoromban apámmal cirkuszjegyért álltunk sorba. Végül már csak egyetlen család volt köztünk és a pénztárablak között. Az a família mély benyomást tett rám. Nyolc gyerek szorongott a sorban, egyik sem látszott többnek tizenkét évesnél. Lerítt róluk, hogy nem dúskálnak. A ruhájuk olcsó, de tiszta. Jól nevelten vártak a sorukra, kettesével kézen fogva álltak a szüleik mögött. Izgatottan suttogtak a bohócokról, elefántok és más, aznap este műsorra kerülő látványosságokról. Érezhetően soha nem jártak még cirkuszban. Ez az este fiatal életük fénypontjának ígérkezett.



Az apa meg az anya vezette a kis csapatot, keblük kidagadt a büszkeségtől. Az asszony fogta a férje kezét, felnézve rá, mintha azt mondaná: „Te vagy az én ezüstpáncélos lovagom”. A férfi mosolyogva sütkérezett a dicsfényben, a tekintete visszatükrözte felesége néma lelkesedését.



A pénztárosnő megkérdezte, hány jegyet kérnek.



– Nyolc gyerek- és két felnőttjegyet legyen szíves – vágta ki peckesen az apa – hogy elvihessem cirkuszba az egész családomat.



A jegyár hallatán az asszony eleresztette a férje kezét, lehorgasztotta a fejét, a férfi ajka remegni kezdett.



– Mennyit mondott? – hajolt kissé közelebb.



A pénztárosnő megismételte az összeget.



Nem volt náluk annyi.



Hogyan közölhette volna az apa nyolc csemetéjével, hogy nincs elég pénze a cirkuszra?



A körülmények láttán apám a zsebébe nyúlt, előhúzott egy húszdollárost, és leejtette a földre. (Tudni kell, hogy semmiféle értelemben sem számítottunk tehetősnek!) Lehajolt, felvette a bankjegyet, és megkocogtatta a férfi vállát:



– Elnézést, uram, ez a zsebéből esett ki.



A férfi pontosan tudta, mi történt. Eszébe sem jutott volna kérni az önkéntes segítséget mégis elfogadta kétségbeejtően szorult helyzetében. Mélyen apám szemébe nézett, két kezébe fogta apám jobbját, megmarkolta a húszast, s egy könnycsepp gördült le arcán:



– Köszönöm, kedves uram. Ez rengeteget jelent nekünk.



Visszaballagtunk az autónkhoz, és hazahajtottunk. Aznap este számunkra elmaradt a cirkusz, mégsem éreztük úgy, hogy lemaradtunk volna valamiről.



 



Dan Clark



 *  *  *



Tetszett a történet? Még nem vagy klubtag? Csatlakozz Te is!



sites.google.com/site/teddszebbe



Tovább a blogra »