döbbbbbb…

2008 augusztus 7. | Szerző: rzso |

Úr Isten! Vadmacsi!

Rosszul vagyok! Nem tudom elmondani, mit érzek! Remegek, dobog a szivem (eddig is dobogott, de most hevesebben…), és könnybe lábadt a szemem! Kikerekedett szemekkel, megbénulva olvastam az üzenetedet, percekig nem térve magamhoz. Azért így szembesülni azzal, hogy ez valóban egy létező szó, amit az én másfél-két éves kislányom teljes öntudatával  csípőből rávágott – szavakba nem ölthető érzés. Hiába hiszem – tudom hogy ilyen létezik, de amikor személyesen érint meg, mégis: forog velem a világ is.

Egyébként már lefekvés után rájöttem, hogy a sorrendet összecseréltem, mert előbb javított bennünket a totomára, aztán lett tomó, de ez a lényegen mitsem változtat.

Hogy ez nekem nem jutott eszembe, hogy rákeressek a neten…!!!

Most elnézéseteket kérem, de elvonulok, mára a lélek-emelgetés szünetel, mert az enyémet kell helyretennem, visszahozni földközelbe, de sürgősen! Megyek, keresek, és mostmár a végére járok, mi is ez a totoma. Ha találtam magyarázatot, azonnal megírom ide, nektek. Lehet, megtudom, merre is járt egykoron az Én Picinyem?

Vadmacsi! Örök hálám! Olyan boldoggá tettél, amilyen ritkán adódik az életben! Köszönöm!