Lábnyomok a homokban
2008 július 24. | Szerző: rzso |
Hmmm…
Vadmacsi üzenete egy sor gondolatot indított el bennem. Meglehet, mindannyian angyalok vagyunk ilyen-olyan feladatokkal. Nekem ez jutott, ami jutott. (Hideg is, meleg is, de állom a sarat.)
Én biztos vagyok abban, hogy az élet nem annyi, amennyi kilátszik belőle. Biztos vagyok abban is, hogy léteznek segítőink a láthatatlan világban. Tanultam egyfajta spirituális módszert, aminek a tanítása szerint fizikai valónkon, megnyilvánulásunkon kívül lelekünk egy másik része – másik aspektusa – betölthet akár vezető szerepet is a spirituális világban. Van jónéhány könyvem is, ami ezzel foglakozik, engem ezek érdekelnek. Elfogadtam, hogy ilyen létezik, de mélyebbre a magam részéről, a magam szerepéről nem mentem.
Hanem történt, hogy 30, majd 35 éves érettségi találkozót szerveztem (na tessék, az is nekem jutottt eszembe és én szerveztem meg némi segítséggel később…), ahol az egyik volt osztálytársam – aki egyébkén őrült szerelmes volt belém középiskolában és életében sem heverte ki – szóval ő azt mesélte, hogy életében sok-sok viszontagság volt, alkoholizmus és ne soroljam, és mindíg én rángattam ki őt a gödörből, mert mindíg arra gondolt, hogy a Liza (én) ehhez mit szólna. De ez magyarázható a nem szűnő és be nem teljesült érzelmeivel.
A döbbenet akkor ért, amikor már lezajlott a 35 éves érettségi találkozónk is, és utána találtam rá egy igen sokat keresett másik fiú osztálytársunkra az iwiwen. Semmi érzelem nem volt semerre közöttünk soha. Ez biztos. Nyomban írtam neki. A válaszán olyannira megdöbbentem, hogy megőríztem. Így szólt, idemásolom:
“Liza! Liza! Évekig naponta gondoltam Rád, sokat segítettél nekem tudtodon kívül nehéz időkben. Remélem sikerül találkoznunk még. Örülök, hogy jelentkeztél!”
Még nem sikerült beszélnünk, az élet úgy hozta. De itt, ezen a ponton azért egy kicsit elgondolkodtam… Mi működik és hogyan?
Ma beteszek egy számomra nagyon gyönyörű kis mesét, amit egyik kedves barátnőm mesélt nekem. Nem tudom, ki írta, honnan van, és biztosan nem szó szerinti az idézet, ezt nézze el nekem mindenki.
De ha nagy bajban vagytok, jusson ez eszetekbe:
Lábnyomok a homokban
Egy férfi élete befejeztével Isten elé kerül. Így panaszkodik neki:
– Istenem! Istenem! Mit tettél velem!? Életem legnehezebb helyzetében nem voltál velem! Elhagytál! Éppen akkor hagytál magamra, amikor a legnagyobb szükségem volt rád!
Isten szelíden szólt hozzá:
– Drága gyermekem! Én szeretlek, és soha nem hagytalak el téged! Miért gondolod így?
– Bizony bizony! Nézd csak! Ott lent a homokban! Jó darabig velem voltál. Jól látszik mindkettőnk lábnyoma. De ott! Nézd csak! Ott, ahol életem legnehezebb időszaka volt. Ott csak egy pár lábnyom látható. Hát ott hagytál el engem!
– Én ott nem hagytalak el téged – válaszol neki Isten szeretettel. Épp ott, a legnagyobb szenvedések és megpróbáltatások idején valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz… mert akkor a karomba vettelek és úgy vittelek téged.
Kommentek