Kéne egy Wu Bong

2008 július 5. | Szerző: rzso |

Hogyan jutottam erre a megállapításra?

Egyszerű. Néztem ma a TV híradót. Hiányzik az egymás iránti tisztelet, a mások jogainak elismerése. Szabadság van és demokrácia – mondják… De szerintem az én szabadságom csak addig tart, amíg a másik embert nem zavarom vele. Élni és élni hagyni. Jó lenne, ha mindenki így gondolná. Vagy ők is “csak úgy csinálnak, mintha”? Szóval kéne egy Wu Bong…

A régi Kínában volt egy zen kolostor, ahol a szerzetesek nagyon sokat veszekedtek. Nem tisztelték egymást, sokat ócsárolódtak és válogatott szitkokat vágtak egymás fejéhez.

Egyszer a kolostor zen mestere megelégelte ezt a civakodást és behívatta az egyik szerzetest a szobájába. Azt mondta neki egy másik szerzetesről, hogy az valójában nemrég elérte a tökéletes felébredést és személyesen ő, a kolostor vezetője kérte meg rá, hogy tartsa titokban, viselkedjen hétköznapi módon, legyen sértődős, arrogáns, kötekedő hogy a többiek ne fogjanak gyanút és ne hátráltassa őket ez a dolog a gyakorlatukban. Hozzá tette azt is, hogy most azért mondja el neki ezt mégis, mert megérett rá és így nem lesz ez számára akadály.

Aztán behívatta a másik szerzetest is és ugyanezt elmondta neki fordítva, tehát az elsőre behívatottról mondta, hogy felébredett.

A végén elérte, hogy a kolostorban minden szerzetes a másikat hitte mesternek és egy csapásra vége szakadt az örökös civakodásnak.

Előzékenyek, figyelmesek lettek egymással a szerzetesek.

Itták egymás szavát, mint tanítvány a mesterét, szeretettel és türelemmel viszonyult mindenki mindenkihez. Az egyik legbarátságosabb kolostor hírében álltak hamarosan, ahol sok tanítvány hamar elérte az igazi felébredést.

 

Ezek után Wu Bong zen mester még hozzá tett egy kis kommentárt a történethez.

 

Ha jócskán le akarjátok rövidíteni az utatokat, akkor érdemes a világra úgy tekinteni, mintha rajtunk kívül már mindenki elérte volna a megvilágosodást és már csak mi egyedül lennénk soron, mindeki más már csak miattunk játsza a szerepét, hogy mi is mihamarább kilépjünk a szenvedésből.